Dráma
Hirajama Tokióban dolgozik, munkája során mosdókat takarít. A férfi láthatóan elégedett egyszerű, harmonikus egyhangúságban telő… életével, és örömet lel az élet apró csodáiban. Szabadidejét a zene és a könyvek iránti szenvedélyének szenteli, emellett rajong a fákért is, amelyeket féltve gondoz és állandóan fényképez is. Váratlan találkozások sorozatán keresztül fokozatosan egyre több minden derül ki a múltjából.
Wim Wenders alkotása a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be, ahol főszereplőjének, Jakuso Kódzsinak ítélték a legjobb színésznek járó elismerést. A film az ökumenikus zsűri díját is megnyerte. Tovább
Dráma, vígjáték
Miután két munkatársa minden ok nélkül megtámadja, Vincentet hazaküldik a munkahelyéről. De a férfi az irodán kívül sincs biztonságban,… szinte mindenki az életére tör, aki szembe jön vele az utcán. Nyugodt életre aligha számíthat, ráadásul az őt érintő események egyre erőszakosabbá válnak, így menekülni kényszerül. Stéphan Castang sötét humorral és őrülten sokkoló pillanatokkal tarkított, idegőrlő thrillere kirántja a szőnyeget a főszereplője (Karim Leklou) – és a közönség – alól. Tovább
Dokumentumfilm
Arun Bhattarai és Zurbó Dorottya rendezők dokumentumfilmes csapata egy negyvenes éveiben járó boldogságügynök, Amber Gurung életét… követte öt éven át. A mindössze 700.000 embert számláló, apró himalájai királyságban, Bhutánban ugyanis a Boldogság Kutatóintézet munkatársai járják az országot, és négyórás kérdőív segítségével mérik fel a lakosság boldogságszintjét. Ennek eredményéből dolgozzák ki az ötéves fejlesztési terveket, amelyeknek elsődleges célja, hogy tovább növeljék a bhutáni társadalom „boldogság indexét”.
A filmben Amber házról-házra látogatja az elszigetelt falvakat. Rajta keresztül kapunk intim betekintést a bhutáni társadalom hétköznapjaiba: abba, hogy mi teszi őket igazán boldoggá, és egyáltalán valóban mérhető-e a boldogság? A történet során nemcsak a hétköznapi emberek vágyait ismerjük meg, hanem főhősünk személyes sorsa is kibontakozik, akinek legnagyobb álma, hogy végre szerelemre találjon. Tovább
Életrajz
Nicholas „Nicky” Winton, az ifjú londoni bróker a csehszlovákiai menekültek ügyével foglalkozó brit bizottság munkatársaival, Trevor… Chadwickkel és Doreen Warrinerrel 669 gyereket mentett meg a nácik elől a második világháborút megelőző hónapok folyamán. Nicky 1938 decemberében látogatott el Prágába, ahol a nácik felemelkedése által fenyegetett s hazájukat hátrahagyott német és osztrák családokkal találkozott, akik elborzasztó körülmények között tengődtek, élelem és hajlék híján. A fiatalember és két társa ezt követően versenyt futott az idővel, hogy minél több gyermeket kimenekítsenek a határok lezárása előtt.
Ötven évvel később, 1988-ban Nickyt még mindig kísérti azon gyermekek kétséges sorsa, akiket nem sikerült biztonságban Angliába juttatniuk; ostorozza magát, amiért nem volt képes többet tenni. Egy napon azonban megkeresi a BBC, és élő televíziós műsorában meglepetésszerűen összehozza az immáron felnőtt túlélőkkel – ami segít a férfinak végre valahára megbékélnie a bűntudattal és bánkódással, ami öt évtizeden át emésztette. Tovább
Vígjáték
Egy gazdag arisztokrata család lánya és egy Peugeot-kereskedő fia házasodni készül. A két család nem is állhatna távolabb egymástól,… és különösen a lány szülei nézik rossz szemmel az esküvőt. A szülők bemutatásakor a fiatalok meglepetéssel készülnek: mindenkinek készíttetnek egy DNS tesztet, amiben megtalálható valamennyi szülő származása. Az eredmények mindenkit megdöbbentenek, s alaposan megzavarják az egyébként sem nyugodt ismerkedést. Az elszabaduló indulatokban a válogatott tréfák mellett változatos sértegetésekkel illetik egymást az összezavarodott örömszülők, és senki nem tudja tovább magában tartani a másikról alkotott véleményét.
A Ki hitte volna? a legjobb francia vígjátéki hagyományokat követi. A főszerepben Christian Clavier látható, aki a kortárs francia vígjáték legnagyobb és legsikeresebb alakja. Olyan filmeket vitt sikerre, mint a Bazi nagy francia lagzi-filmek, a Jöttünk, láttunk, visszamennénk-sorozat, az Asterix és Obelix-filmek, vagy a Családi vakáció – Irány Ibiza! Tovább
Szépkorúak szerdája – Minden jegy elkelt!
A párkapcsolat szakaszai, fejlődése és mélysége lesz a Barátság mozi május 15-i, évadzáró Csajos estjének témája; a résztvevők… Kálmán Heléna párkapcsolati mediátorral, párkapcsolati tanácsadóval beszélgethetnek az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdésekről. A 18 órakor kezdődő előadás után a Back to Black című amerikai életrajzi filmet tekinthetik meg az estre jegyet váltó nézők.
Kapcsolatainkat a kezdetektől számos körülmény befolyásolja: máshol, máshogyan ismerkedünk, mások a barátok, akik körülvesznek bennünket és hatnak ránk – aztán szerelembe esünk egymással, és együtt folytatjuk tovább. „Amikor két ember együtt növekszik, sokszor keletkeznek köztük szakadékok, mert nem tudnak lépést tartani egymással; mindenkinek megvan a maga haladási sebessége, a maga egyéni fejlődési üteme – de ha szeretik egymást, tudnak várni egy kicsit, amíg beérik egymást, és akkor kéz a kézben folytathatják közös útjukat” – mondja az est előadója, Kálmán Heléna.
Egy jól működő, harmonikus párkapcsolat olyan intim kapcsolódás két ember között, amelyben mindkét fél igényei megjelenhetnek, miközben kölcsönösen elégedettnek élik meg magukat benne. De mi van akkor, ha az egyik elnyomja a másikat? Ha a problémák és a veszekedések veszik át a hatalmat? Mi történik, ha újrakezdjük…? Tudunk-e változtatni; és ha igen, akkor hol kezdjük? Ezeket a kérdéseket járja körbe a párkapcsolati tanácsadó a májusi, évadzáró Csajos esten.
Kálmán Heléna szociális munka szakon szerezte első diplomáját, majd mediátorként tanult tovább, párkapcsolati tanácsadást tanulva bővítette eszköztárát és szerzett coach, tréner és előadó végzettséget. Az előadó egy buktatókat és magaslatokat is megmutató „kapcsolati hullámvasútra” invitálja az érdeklődőket május 15-re. Azokat is, aki még csak keresik a párjukat és azokat is, akik szeretnék megőrizni a harmóniát párkapcsolatukban.
Az előadás után a Back to Black című amerikai életrajzi filmet láthatja a Csajos est közönsége. Az alkotás eleddig páratlan betekintést nyújt abba, hogyan vált Amy Winehouse egy csapásra híressé, és hogyan jelentette meg úttörő albumát, a Back to Blacket. A film Amy szemszögéből láttatja kendőzetlenül a nőt a jelenség mögött, és a kapcsolatot, ami minden idők egyik leglegendásabb lemezét inspirálta.
Az estre online honlapunkon, személyesen a mozi nyitvatartási idejében válthatnak jegyet az érdeklődők.
A rendezvény sajtónyilvános. Tovább
Premier
Életrajz
A Back to Black egy eleddig páratlan betekintést nyújt abba, hogyan vált Amy Winehouse egy csapásra híressé, és hogyan jelentette meg… úttörő albumát, a Back to Blacket. A film Amy szemszögéből láttatja kendőzetlenül a nőt a jelenség mögött, és a kapcsolatot, ami minden idők egyik leglegendásabb lemezét inspirálta. A filmet Sam Taylor-Johnson rendezte Matt Greenhalgh forgatókönyvéből, akivel korábban már sikeresen dolgoztak együtt a John Lennon – A fiatal évek című filmen.
Amy Winehouse-t korunk egyik legjelentősebb művészeként tartják számon, több mint 30 millió lemezt adott el világviszonylatban, és jelenleg is több mint 80 millió streamet produkál havonta. A nagy sikerű címadó lemezével egy csapásra világsztár lett, és akkor rekordnak számító öt Grammy-díjat nyert, köztük az év lemeze címet és az év dalát a Rehab című slágerrel. Tovább
A Csajos esten – a filmre külön nem váltható belépő!
A trianoni békediktátum igazságtalan és megalázó részletei máig homályosak számunkra. Lássuk be, az évtizedek tudatos elhallgatásának… eredményeként a mai generációk vajmi keveset tudnak erről. A szerződés aláírását megelőző tárgyalásokon a magyar kormányzat mindent megtett az igazságosabb béke érdekében. Gróf Teleki Pál vezetésével magyar tudósokból álló csapat elkészítette a Kárpát-medence etnikai viszonyait híven bemutató vörös térképet, a Carte Rouge-t, míg Gróf Apponyi Albert, a magyar békedelegáció vezetője, 1920. január 16-án kapott lehetőséget a magyar elképzelések bemutatására a győztes nagyhatalmak vezetői előtt a párizsi francia külügyminisztériumban. A film 1918-től követi végig az eseményeket, mikor Teleki a bolgár front elvesztése után rájön, szükség lesz egy térképre. Segítségül hívta a kor legfontosabb szakembereit és Popovics Sándor pénzügyminisztert. Apponyi gróf kicsit később kapcsolódott be, szerepe onnantól válik jelentőssé. A térkép aztán 1920-ban különös jelentőséggel bírt a magyar békeküldöttség párizsi tárgyalásai során. Az ország sorsáért felelősséget érző kiemelkedő személyiségek állnak a film középpontjában, akik megpróbáltak mindent megtenni Magyarország egyben tartásáért. Akiket vállalkozásuk reménytelensége sem tántorított el attól, hogy végigjárják az útjukat. Az alkotók nem hősöket, hanem igaz embereket akartak közelebb hozni a mai kor közönségéhez. Meggyőződésük szerint a történelmi filmek a balladák szerepét átvéve segíthetnek a múltbeli traumák társadalmi feldolgozásában.
A film szakértők szokványos interjúkban történő megszólaltatása helyett két narrátorral – Reviczky Gábor és Szalóczy Pál – készül. Ők kalauzolják a nézőt, miközben kidolgozott játékfilmes jelenetekkel, archív bejátszásokkal megelevenedik a történet. Reviczky a nemzetközi nagypolitika történéseit ismerteti, míg Szalóczy belső hangként, autentikus forrásokra építve, Gróf Apponyi hangján szólal meg, aki visszaemlékezik kicsit később, a történtek után. A filmet szomorkás fricskaként az epilógus zárja, ahol megtudjuk, hogy a Gróf Teleki által szerkesztett vörös térképet (Carte Rouge) 1923-ban érdemesnek találják Amerikában a publikálásra… Tovább
Dráma, háborús
Az 1920-as évek közepén az osztrák Streitberger család a legkisebb fiát, Franzot egy nagygazda mellé adja, ahol keményen dolgoztatják… a birtokon. Amikor nagykorúvá válik, úgy dönt, hogy elég volt, és kilép. Még ennyi év után is dühös és csalódott, hogy ilyen fiatalon egyszerűen szolgaságra kényszerítették, és új munkát keresve beáll a hadseregbe. Az érzékeny fiú azonban inkább magának való, és egyáltalán nem jön ki a többi katonával. Egy nap sebesült rókakölyökre bukkan, meggyógyítja és magával viszi a megszállt Franciaországba.
Adrian Goiginger a dédnagyapja történetét vitte vászonra. Tovább
Dokumentumfilm, ismeretterjesztő
Pablo Picasso minden idők egyik legnagyobb művésze. De hogyan lett az? Sokáig figyelmen kívül hagyták a korai évek szerepét sikerében:… a nevelést, a rendkívüli eredményekhez vezető tanulást. Három város játszott kulcsszerepet ifjúságában: Malaga, Barcelona és Párizs. A film készítői mindháromba ellátogattak, s megvizsgálták Picassóra gyakorolt hatásukat. A dokumentumfilm két kulcsfontosságú időszakot elemez: az úgynevezett kék és rózsaszín korszakot, vagyis az 1907-ig tartó periódust, amikor gyakran ábrázolta önmagát például Harlequinként. Majd 1907-ben megszületett az Avignoni kisasszonyok című festmény, amely fordulatot hozott nemcsak a saját művészetében, de általában a képzőművészetben is. És ekkor Picasso még csak 25 éves volt!
A film a malagai, a barcelonai, a párizsi Picasso múzeumokkal, illetve a New York-i MOMA-val együttműködésben készült.
Belépő: 1 700 Ft Tovább
Premier
Életrajz
A Back to Black egy eleddig páratlan betekintést nyújt abba, hogyan vált Amy Winehouse egy csapásra híressé, és hogyan jelentette meg… úttörő albumát, a Back to Blacket. A film Amy szemszögéből láttatja kendőzetlenül a nőt a jelenség mögött, és a kapcsolatot, ami minden idők egyik leglegendásabb lemezét inspirálta. A filmet Sam Taylor-Johnson rendezte Matt Greenhalgh forgatókönyvéből, akivel korábban már sikeresen dolgoztak együtt a John Lennon – A fiatal évek című filmen.
Amy Winehouse-t korunk egyik legjelentősebb művészeként tartják számon, több mint 30 millió lemezt adott el világviszonylatban, és jelenleg is több mint 80 millió streamet produkál havonta. A nagy sikerű címadó lemezével egy csapásra világsztár lett, és akkor rekordnak számító öt Grammy-díjat nyert, köztük az év lemeze címet és az év dalát a Rehab című slágerrel. Tovább
Animáció
A tízéves Nina képzeletét mindig is apja sündisznós történetei töltötték meg. Ám amikor a férfi elveszíti a munkáját, Nina aggódni… kezd a családja jövője miatt. Kering egy pletyka, miszerint a régi gyár főnöke elrejtett valahol egy kincset, Nina és legjobb barátnője, Mehdi pedig elhatározzák, hogy felkutatják és szétosztják apja és a többi munkás között. Ekkor kezdetét veszi egy életre szóló kaland. Tovább
Premier
Kaland
Michael Light és elszánt csapata a Dominikai Köztársaság dzsungelében teszi próbára magát egy rendkívüli 10 napos, 700 kilométeres… extrémsport-világbajnokságon. A kalandvágyó sportember életében ez az utolsó lehetőség, hogy a régen áhított első helyezést elérje, a túra során azonban váratlanul egy ágrólszakadt kóbor kutya szegődik melléjük. Michael és a különös, mégis méltóságteljes állat között hamarosan megbonthatatlan barátság szövődik, és a verseny végére Michael számára a győzelem, a hűség és a barátság jelentése merőben új értelmet nyer. Tovább
Romantikus, vígjáték
Abby és Travis egy őrült vegasi éjszaka után másnaposan és zavarodottan ébred, ráadásul nagy meglepetésükre: házasan! Így hát… éppen azt teszik, amit bármely főiskolás korú ifjú férj és feleség tenne, akik alig ismerik egymást: Mexikóba utaznak nászútra a legjobb barátaikkal és családjukkal. Ott majd kiderül, hogy önkívületben egybekelni sorsszerű volt, vagy csak egy újabb sorscsapás… Tovább
Premier
Dráma, életrajz, történelmi
Meglátta a láthatatlant. Véghez vitte a lehetetlent.
Semmelweis. Ma legendaként emlékszünk rá: bátor és tántoríthatatlan, egyszerre… tudásvággyal és igazságvággyal teli emberként. Akit nem véletlenül emlegetnek így: az anyák megmentője. A saját korában viszont egészen másképp látták. A többi magyar orvos, akivel együtt dolgozott a bécsi szülészeti klinikán, őrültnek hitte: hiszen nem érdekelték a császárváros örömei, csak a munkájának élt. Az osztrák orvosok elviselhetetlenül erőszakosnak tartották: kizárólag egy cél lebegett a szeme előtt, a rábízott anyák egészsége; és a szent ügy érdekében áthágott minden akadályt, megszegett minden szabályt. Főnöke, a klinika vezetője számára pedig ő volt az élő, kellemetlen lelkiismeret: mert ha Semmelweis doktor elmélete igaz, és a szülészorvosok terjesztik a kórt, amelybe annyi szülő nő belehalt, akkor ők mind gyilkosok… És dolgozott mellette egy szülésznő, aki meglátta benne azt, akit senki más: a szerelemre és megnyugvásra vágyó férfit.
Az Oscar-díjra jelölt, legendás rendező-operatőr, Koltai Lajos hazai színészek legjobbjaival készítette el a nagy klasszikus filmek méltó utódját, egy különleges ember történetének magával ragadó, látványos és érzelemgazdag krónikáját.
Korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott (Téma)
A Meg-Ki filmklubban, január 30-án, kedden a vetítés után Nagy Katica és Kovács Tamás lesz a vendégünk. Tovább
Fedezze fel az életet Indonézia távoli szigeteinek esőerdeiben! Kameránk intim és érzéki élményt közvetít a Mentawai-szigetek őslakosainak… életéről – annak szépségével és sebezhetőségével. A film főszereplője két sámán egy olyan elszigetelt, vadászó-gyűjtögető kultúrában, amely még a szövést vagy a fazekasságot sem ismeri. Archaikus hagyományaik mégis összetettek, megőrzésre méltók.
A film bemutatja az őslakos törzs mindennapi életét, spirituális világukat, valamint saját kultúrájuk és természetes élőhelyük megőrzése iránti elkötelezettségüket. A fakitermelő vállalatok azonban veszélyeztetik a szigetek törékeny ökoszisztémáját.
Ritka történelmi felvételek és archív anyagok mesélnek az őslakos kultúra tudatos, évtizedes elnyomásáról – de főszereplőink és a dzsungelben élő utolsó törzsek ellenálló képességéről is. A főszereplő, Aman Lau Lau apó évtizedeken át vezetője volt ennek a küzdelemnek, és törzsük történelmének egyik kulcspontján találkozott a szumátrai kormányzóval.
A film második része a geopolitikai összefüggéseket tárja fel, és egy új generációt mutat be, amely csatlakozik főszereplőinkhez a környezetük és kultúrájuk megőrzéséért folytatott harcukban – egy jelentősebb indonéziai mozgalom részeként. Tovább
május 15., Szerda
|
|
|
május 17., Péntek
|
|
május 18., Szombat
|
|
|
május 25., Szombat
|
|
|
május 29., Szerda
|
június 5., Szerda
|
|
június 12., Szerda
|