Meg-ki filmklub: A XI. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon díjazott filmek
2023
Rendező | Buda Flóra Anna, Gyimesi Anna, Korom Anna |
Premier | 2023. október 25. |
Korhatár | A tartalom nem rendelkezik korhatár besorolással. |
Időtartam | 2 óra 20 perc |
A XI. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon többszörösen díjazott filmeket tűzi műsorára a Barátság mozi Meg-Ki filmklubja október 25-én, szerdán 18 órakor. Az esten Buda Flóra Anna Cannes-ban Arany Pálmát nyert 27 című animációs filmjét, Gyimesi Anna Affrikáta című kisfilmjét és Korom Anna Nikó című alkotását láthatja a közönség, vetítés után a három rendező lesz a város művészmozijának vendége. Az eseményre a klubtagok 700 forintért válthatnak belépőt a mozi honlapján és pénztárában.
2023-ban tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált, amelynek elsődleges célja a legújabb magyar és külföldi rövidfilmek bemutatása és olyan szakmai fórum felépítése, ahol a visszajelzésre és párbeszédre vágyó alkotók nagyobb közönség előtt mutathatják meg filmjeiket. A fesztiválon debütáló filmek gyakran kerülnek be Cannes, Szarajevó, illetve egyéb A-kategóriás nemzetközi fesztiválok versenyprogramjába. A második fesztivál óta a Friss Hús a kortárs magyar animáció egyik legnépszerűbb hazai bemutatkozó platformja is.
Az idei fesztiválon a legígéretesebb 30 év alatti rendező díját Korom Anna érdemelte ki a Nikó című filmért, amely a zsűri indoklása szerint „abszurd helyzeteken keresztül követi a szabadságra vágyó, új kezdeteket kereső karaktert.” A történet főhőse egy fiatal anya, aki egy nap családját hátrahagyva elindul az ismeretlenbe. A főszerepért Székely Rozi a legjobb színészi alakítás díját kapta.
A legjobb magyar animációs film díját a májusban, Cannes-ban nemzetközi sikert elért, Arany Pálmával díjazott 27 nyerte. „Buda Flóra Anna alkotása káprázatos vizuális stílusával és filmes történetmesélésével olyan kortárs műalkotás, amely kézenfogja a nézőt és úgy kutatja a fiatalabb generáció fantáziáit és határait” – indokolta döntését a zsűri. A film főhőse, a 27 éves, önmagát kereső Alice még mindig a szüleivel él. A gyerekszoba négy fala fojtogatóan hat rá, ezért szélsőséges életmóddal kompenzál. Születésnapján, egy átmulatott éjszaka után ittasan kerékpározik haza, amikor balesetet szenved.
A legjobb magyar élőszereplős rövidfilmnek járó elismerést az Affrikáta című film kapta. „Gyimesi Anna alkotása meglepett minket a sztereotípiák felforgatásával és azzal, hogy összetett portrét mutatott be egy nőről, aki lányai árnyékából kiemelkedve magára irányítja a figyelmet, amiben már jó ideje nem volt része” – vélekedett a zsűri. A történet a tinédzser lányait egyedül nevelő Kláráról szól, akinek egy tengerparti utazás során nemcsak mozgáskorlátozott lányáért hozott önkéntes mártíromságával, de saját, mélyre temetett vágyaival is szembesülnie kell. A főszerepért Kováts Adél a legjobb színészi alakítás díját vehette át.
Október 25-én, szerdán, a film vetítése után a filmklub vendége lesz Buda Flóra Anna rendező, valamint Marity Bianka, a Nikó gyártásvezetője és producere, a beszélgetést az SZKKK munkatársa, Gruber Nóra vezeti.
A rendezvény sajtónyilvános.

Hamarosan
A film jelenleg nem található meg a műsoron, kérjük látogass vissza később.